Petri György: Elégia
Én csak tátongok. Üresség vagy űr?
Csupa menés vagyok, meg maradás,
jaj, miért hagytál ilyen egyedül.
Horgon, önmagam nehezékeül,
nagy halra várok. Lesz-e harapás?
Konzisztens vagyok, mint egy farakás.
Nézd csak! Madár vagy kődarab repül?
Én zuhanok. Magamba, egyre beljebb,
és nem azért, hogy némi örömre leljek.
Vágyok egy szilárd, sík felületet –
nem tart soká, úgyis meg kell, hogy haljak!
– ez mostan a hányadik emelet? –
Hadd szürcsöljem ki, mint az osztrigát:
a Veleteket, Nélkületeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése