A reggeli séta alatt már más volt a kutya. Nem nézett be a bokrok
alá, nem állt meg percekre egy-egy helyen szaglászni, nem maradt le
nézelődni. Szorosan ment a férfi lába mellett, mintha félne, hogy
lemarad, hogy elveszti gazdáját. Egy helyen azonban megállt, és minden
porcikájával azt kérte, hogy másfelé menjenek tovább, mint szoktak az
elmúlt tizennégy év alatt. A férfi nem sietett, rámosolygott a kutyára,
megsimogatta okos, nagy fejét, és halkan azt mondta: Hát akkor menjünk
arra.
A kutya láthatóan megszaporázta lépteit. Egyenesen, tudatosan haladt valamerre, amit a férfi nem értett, de követte.
Kis tisztásra jutottak, ahol öreg, törött pad árválkodott, régen
betemetett homokozóval. A kutya megállt, majd lassan, óvatosan lefeküdt a
földre. A férfi körülnézett.
– Ó, te erre még emlékszel…? Ide
hoztalak ki először, amikor hozzám kerültél...de rég volt. Tényleg,
azóta soha nem jártunk erre. Jó volt itt, kiskutyám?
A kutya
megcsóválta a farkát, egy darabig még feküdt, fejét a lábaira téve, majd
nehézkesen feltápászkodott, és odaállt gazdája mellé.
–
Mehetünk? – kérdezte vidáman a férfi. Elindultak a házak között
hazafelé, a kutya ismét megállás nélkül, lassan, de biztosan haladt.
Otthon a kutya nem ballagott az edényéhez, ahogy idáig mindig,
hosszú-hosszú éveken át tette. Csendesen bement a szobába, ráfeküdt a
vastag, puha paplanra, ami a helye volt, és némán pihent. Majd
feltápászkodott, óvatosan lehúzta a férfi levetett pólóját az ágyról,
odavitte a paplanjához, lefeküdt és orrát a ruhába fúrta.
– Add vissza, te zsivány – mondta kedvesen a férfi, mikor meglátta.
– Az az enyém, te kis tolvaj.
Régi játékuk volt ez – a gazda visszaszerezte a ruhát, és rátette a
kutya fejére, aki nagyokat horkantott és a lábaival hadonászott.
Most azonban a kutya tette a fejét a pólóra, és mancsaival is tartotta. A
férfi nem akarta eltépni a kedvenc ruhát, úgyhogy legyintett,
megsimogatta az állatot, és indult a konyhába. Az ajtónál hallotta, hogy
a kutya felhördül. Megfordult, de semmi különöset nem látott. A kutya
ugyanúgy feküdt a helyén és őt nézte. Így még soha nem nézett, villant
át a férfi agyán. A filmekben néznek így egymásra, mikor az egyik hosszú
útra megy...igen, így szoktak nézni. Elgondolkodva ment ki a konyhába,
csinált egy kávét és kibámult az ablakon. Furcsa érzései voltak.
Tíz perc múlva bement a szobába. Rápillantott a kutyára, tovább lépett,
majd megdermedt és megállt. Letérdelt, odahajolt a kutyához, aki még
mindig görcsösen kapaszkodott a pólóba. Okos, barna szemei nyitva
voltak, de az oldala már nem emelkedett.
Lassan felfogta, mi
történt. Lefeküdt a kutya mellé a földre, arcát az állat pofájára tette,
és sokáig így maradt. Csak a könnyei patakzottak, végigfolytak az
arcán, kis csíkokat hagytak a kutya szőrén, aztán beleivódtak a pólóba.
– Minden ruhámat odaadnám, hogy egyszer még egyet-csak egyet-el tudj lopni...Ez már a tiéd marad – mondta halkan.
Feltérdelt, végigsimította a mozdulatlan testet. Aztán óvatosan kivette
a pólót a kutya alól, és beterítette vele az okos, néma fejet."
Bogi is elment 2014. június 28-án, egyre fogyunk...