Alapvetően semmi bajom a munkával, sőt, valami mazohisztikus késztetéstől hajtva szeretem, ha feladataim vannak, különösen szeretem azokat, amelyek valamiben eltérőek a megszokottól, egy új kihívás -amennyiben persze meg tudja oldani az ember- különösen fel tudja dobni a nyúvadt közérzetet..., azonban mostanában egyre erősebben érzem, hogy jó lenne már a nyugdíjasok gondtalan életét élni, vagy legalábbis fél-egy évre elhúzni valahová máshová, a világ végére akár, mindegy, csak ne itt, csak ne most...