Falu...

10. éve élek falun, korábban mindig városban vegzáltam, de ennek speciel és tkp. semmi köze a témához, vegyük úgy, hogy ez egy elhagyható semmitmondó tény közlés...
No szóval, a falusi élet produkál néha furcsa dolgokat, az én számomra, eddig, inkább pozitívakat, mint ellenkezőleg..., néha, forróbb nyári napokon, amikor rám tör a szociális együttlét (akolfeeling) iránti -amúgy ritka- vágy, lemegyek a falu kb. négy db igazi kocsmáinak egyikébe, életmentő söröm elfogyasztására, ilyenkor mindig szórakoztató élményekben van részem..., itt találkozhatok a falu -többnyire iszákos, munkakerülő- kemény magjával, a minél nagyobb a házam/telkem/autóm annál inkább hangos vagyok hülye, időszakos betelepültjeivel, kiváló alkalom ez arra, hogy -ha az embernek erre ingerenciája van- szociológiai felméréseket végezzen..., a legviccesebb az, amikor összetévesztenek valakivel, ez gyakran és többnyire szok, hol szegény Déri Jánossal kavarnak össze -a vicc az, hogy vele ismertük is egymást-, hol meg Heilig zenész úrral..., ilyenkor el kell mondanom, hogy miért tűntem el a képernyőről (hogy már rég meghaltma az senkit nem zavar), vagy éppen arról kell beszámolnom, hogyan boldogulok az új CD-mel, satöbbi és egyebek, én persze örömmel és készségesen válaszolok...,a megszólítás szigorúan Művész Úr, a diskurzus végén pedig hol én fizetem a sört/fröccsöt, hol a kérdező maga, hangulat és alkoholfok kérdése az egész..., az egészben az sem zavar, hogy nem is rám kíváncsiak, le van tojva, de nem?...

Tök hülye vagyok relativitás elméletileg, de ma láttam egy fazont a tevében, nevezetesen Lukács Bélát, és késztetést érzek arra, hogy ilyen típusú fanná váljak, no persze tudom, ebben az üzletágban az elhatározás kevés (lehet), na de miért ne próbálkozzunk (még ha potyára is, de ezt majd a jövő igazolja, vagy nem...), azért ez fantasztikus, egy egzaltált kinézetű ember, érthető magyar nyelven még számomra is felfogható tűnő dolgokról beszél ilyen témában, na erre azt mondom: ez azért nem semmi!...
Más. Ha már (hmm, ha-val nem kezdünk mondatot, de tojok rá!) a klaviaturánál vagyok, tegnap éjszaka volt egy műsor a rádióban Jirzi Menzelről, szerintem maga a műsor elég vacak volt, de volt néhány gondolat, amivel azonosulni tudtam, nevezetesen, hogy ennek a fantasztikus fazonnak valami különleges érzéke volt, van (naná, ettől fantasztikus, legalábbis nekem) arra, hogy megérezze és megmutassa a szereplőiben (átvitt értelemben az emberben), rejlő humánumot, humort, együttérzést, anyám tyúkja tudja mi minden pozitívumot, ami tkp., valahol mélyen ott van minden emberben (csak túlnyomó részt, főleg mai napság, kurvára nem látszik), hogy attól tátva marad a szám/szánk, és ettől olyan szerethető az a film (akármelyik, már amit ő készített), az ember, és ezáltal a konkrét ember, ez a Jirzi..., az már csak egy plussz, hogy szereti a sört, én is!!...

Lózás...

Be-be kukkantva az azték/maya/inka történelembe már napok óta izgatott kérdés, miként fordulhatott elő, hogy abban az időben, azon a fertályon nem volt ló, holott ugye az akkori világ más részein igen csak..., na, ma megtaláltam a választ illetve azt is nem nagyon, mondjuk úgy magyarázatot, ezek szerint a ló vagy Amerikában alakult ki (majd valamilyen, eddig ismeretlen okból teljesen kipusztult), vagy nem is, ebben az esetben nem kellett kipusztulni, egyszerűen nem jutott át a Bering-szoroson..., hát, érdekes, most a kutyák után nyomozok...

Könyv és film...

A franc tudja miről, de az jutott eszembe, hogy milyen ritka, egyedi dolog az, amikor egy film hangulatban, mondanivalóban találkozik a könyvvel, amelyből tkp. vétetett..., no persze, a hiba nyílván bennem van, emlékeim szerint eddig mind összesen két film "felelt" meg ilyen típusú elvárásaimnak, az egyik a Tombol a Hold, a másik pedig az Esti Kornél utazása címűek..., ha (de szerencsére erre semmilyen esély nincsen, hehe) én filmet rendeznék akkor kedvenc könyvemet, az Utas és holdvilágot választanám megfilmesítésre, persze, elkészíthetné más is (nagylelkű vagyok), őszíntén kíváncsi lennék a produktumra...
Ja, megvan, a tegnapi Chandler film adta az apropót, hiába no, én Marlowe-t nem képzeltem/képzelem el, no, ez legyen a legnagyobb baj az életben...

Hurrá, ismét kék az ég, csicseregnek a madarak, fú a passzát!, áldassék a Net és Skype szent neve, halleluja!:9...

Pásszent...

Ez a világ egyszerre abszurd és egyszerre kiszámítható dagonya..., lenne persze itt egy számomra járható út, hívjuk csak mikro kozmosznak, ami sajnos csak fikció, de elcseszett napokon akkor is jó erre gondolni..., az álmom egy ablak, egy speciális, olyan, ami, ha kinyitod, csak azt engedi be a kis világodba, ami passzol, ami nem vesz el, nem nyom agyon, ami pont oda kell..., de, legalábbis egyelőre, csak hagyományos nyilászárókat forgalmaznak, a fénnyel, a friss levegővel beuszul a szemét, a mocsok, csak takarítasz és takarítasz, hiába, hiába...

No igen...

No igen, nem szívesen vallom be még magamnak sem, , de fosok, már egy hete semmi hír, ilyenkor, ilyen szituációban a lehető legrosszabbra gondol az ember..., pedig nem akarok ilyeneken filózni, és mégis..., csak egy -bármilyen rövid is- szösszenet segíthet a dolgon, addig a kétség és a káosz!

Nem akarom megfejteni az álmom,
Azt szeretném, ha megtörténne velem...

Tarpanium...

Ha már -másutt- szó volt róla..., tarpan, táj, ember...

Ultrafaló...

"Elindult Silioniomo nyugatnak,

megérkezik nyugat sárga felhő házába,

aláveti magát nyugat akaratának,

megérti nyugatot,

és megértése ösvényén hazatér..."

Ami nekünk marad, tisztán tartani az ösvényt..., jó utat!...